Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Breaking Dawn Pt. 2: Entertainment Weekly interjú

 


Hogyan lehet elmagyarázni az Alkonyat: Hajnalhasadás 2. részét? Hallgassuk meg Robert Pattinson erre irányuló kísérletét. A 26 éves színész azt mondja a franchise utolsó részéről – amely PG-13-as kategóriába besorolva november 16-tól látható a mozikban – hogy „szokatlanabb mint az összes korábbi film együttvéve.” Szünetet tart. Sóhajt. Hebeg (bájosan, angolosan) mielőtt egy meglepően egyszerű következtetéssel állna elő: „A vámpírok furcsák.” És egyre furábbak minden alkalommal. Pattinson fontos megállapítása szerint, amíg az előző Alkonyat filmek a fél 'lábukat' mindig is a valóság talaján tartották (egyébként, ami egy lány–találkozik-egy vámpírral valósága), addig Stephenie Meyer Hajnalhasadása az Alkonyat széria negyedik és végső kötete, a rapszodikus 754 oldala tele van fordulatokkal és új karakterekkel, amelyet a Summit Entertainment két filmre szakított szét.
Az első rész múlt novemberben Bella (Kristen Stewart), Edward (Pattinson) és Jacob földi életének sokféle eseményét dolgozta fel: ott volt a Bella és Edward igazán régóta várt menyegzője és a még inkább várt, tollfelhőben úszó házastársi beteljesülés, amely eredményeként egy hibrid magzat kezdett el növekedni Bellában és az észvesztően véres szülés hősnőnk halálához vezetett. De tekintve, hogy a film Bella egyfajta visszatérésével, azaz izzó és sokatmondó vámpírikus szemeinek kinyitásával ért véget a rajongók már tudták, hogy a dolgok csak most kezdődnek el. Így amit az Entertainment Weekly júniusi számának oldalain láthattok az egy exkluzív bepillantás Bella és Edward új életébe, amely kislányukkal, Renesmeé-vel (Mackenzie Foy, 11) azon hibrid gyermekkel vált teljessé, aki miatt ugyan a pokol is elszabadul.

„Biztosíthatlak róla, hogy ez a film nagyon furcsa,” erősítette meg a 22 éves Stewart, amelyet egyértelműen bóknak szánt. „Ez. Bizarr.” Bill Condon, aki a Hajnalhasadás mindkét részét rendezte Melissa Rosenberg forgatókönyve alapján azt mondja, hogy őt mindig is izgatta a két film különbözősége. „Az első részre mindig is a romantika és horror két eltérő feleként gondoltam,” mondta. „De ez a rész epikus. Ez egy totálisan más dolog.”
Kezdjük az egyik legnyilvánvalóbb különbséggel, ami mindent megelőz. (Igen, igen spoilerveszély.) Bella maga mögött hagyva a halandó világot csatlakozik a csillogó bőrű Cullen klánhoz mind fizikailag és lelkileg. A 20 éves Lautner azt mondja, „Ez egy hatalmas dolog, amire a rajongók várnak – látni, ahogy az esetlen tinédzser Bella, akit Kristen nagyon jól alakított hirtelen ezzé a szuperszexi atletikus és kecses vámpírrá változik. [Kristen] nagyon komolyan vette ezt, és sikeresen teljesítette is.” Condon egyetért: „Nem hiszem, hogy felfogod mennyire nagy eredmény ez, amíg meg nem látod. Az átalakulása egy középiskolai lányból vad harcossá lenyűgöző. Ő már egy teljes más egyén.” Stewart azt mondja, éveken keresztül látni a szereplőtársait segített neki abban, hogy miként alakítsa a vámpír Bellát. „Tisztában vagyok a vámpírok minden egyes változatával, és mindegyikből kicsit magamhoz is vettem.” nevetve tette hozzá. „De azt akartam, hogy ő legyen a legjobb, a legklasszabb.”
Nem mintha ez nem követelne meg némi alkalmazkodást. „Kristen 500-szor többet panaszkodott, mint Én,” mondta Pattinson a kényelmetlen vörös kontaklencsékre utalva, amiket a vámpírokat alakító színészeknek feltétlenül viselniük kell. „Négy évnyi panaszkodást belesűrítette néhány hónapba.” (Stewart régóta hozzászokott Pattinson ugratási szokásaihoz, így erre válaszként csak sóhajt és emlékezteti az EW-t, hogy a széria kezdete óta a zöld szemei miatt barna kontaklencséket kellett hordania.)
A heves akciójelenetek magassarkúkban nem mentek könnyen – Stewart azzal viccelődik, hogy az a fajta természetfeletti báj/kecsesség, amellyel Bella rendelkezik vámpírként „valójában nem létezik” benne – viszont sikerült megtalálni a belső vérszívó énjént miközben Bella pumavadászat vették fel. „A levegőn keresztül szökelltem/ugrottam és megküzdöttem egy puma alakú habszivaccsal.” mondja. „A földre taszítottam azt a nőstényt! Az első alkalommal úgy voltam, hogy ’Hűha, most tényleg egy vámpír vagyok/azt játszom!’”
Bella újonnan felfedezett vadságának egyik forrása a lánya. Renesmee, a félig ember - félig vámpír gyermek természetellenes ütemben nő, amely a második rész központi drámáját adja. A vámpírok uralkodó osztálya, akiket Volturi néven ismerünk tévesen úgy hiszi, hogy Renesmee-t fiatal gyermekként változtatták vámpírrá, amely komoly szabályszegésnek számít Meyer vérszívóinak világában. Úgyhogy a Volturi büntetésből el kívánja pusztítani Cullenéket. (Renesmee ugyan birtokol vámpír képességeket, de emellett nagyon is emberi, szívveréssel és miegymással.) Condon már a meghallgatási folyamat elején kiszúrta Foy-t. „Ez egy rendkívülien fontos rész,” mondta. „Sok gyermek volt. De valahogy annyira nyilvánvaló volt az egész. Ez egyike volt azon ritka pillanatoknak, amikor megpillantasz valamint – mint például egy lakást vagy házat – elfog a jó érzés és neked csak kell szerezned. Így éreztem ez esetben is, úgy hogy ’Oh ez jó.’” Foy az überhíres színésztársainak társaságában eltöltött idő miatt nem tűnik rendkívülien nyugtalannak/izgatottnak. „Ők szuperkedvesek,” mondja róluk. (Foy-ról később többet.)
Condon azt mondja, hogy ez [kapcsolat] igazán túl ment a felszínességen/külsőségeken. „Csodálatosak voltak vele,” tette hozzá. „Robból ez előhozott valamiféle apai érzést, Kristen pedig különösen védelmező volt. Amikor egy mély beszélgetésben voltak meg kellett szakítanom őket, hogy kezdődhet a jelenet.” Stewart a saját színészi karrierjét gyerekként kezdte olyan filmekben, mint a Birtokviszony vagy a Pánikszoba – ez segített. „Imádtam Mackenzie-vel beszélgetni,” mondja. „Mindig is kíváncsi voltam, hogy mi folyik a gyerekek fejében a forgatások alkalmával. Tényleg nagyon közel van ahhoz a korhoz, amikor én kezdtem [a szakmát].”
Pattinson továbbá rámutat arra, hogy egy befolyásolható fiatal a forgatáson megfékezi bizonyos stábtagok hajlandóságát a keménységre, durvaságra. „Mindannyian nagyjából azonos korúak vagyunk, szóval nem igazán voltunk már udvariasak egymással. De ezt tompítani kellett amikor Mackenzie jelen volt,” mondta. Vagy legalábbis megpróbálni. „Volt egy kis szitkozódó tégelye, és azt hiszem 850 dolcsi körül jött össze,” (Stewart - aki a hétköznapi beszéd közben káromkodik – nevet amikor arról kérdezem, hogy sikerült-e figyelembe venni a szitkozódó tégely létezését: „Uh, hát nem.”)
Stewart szerint egy 11 éves színésznő édesanyját eljátszani nehéz lett volna egy sokkal hagyományosabb kontextusban, azonban a Twilight univerzumában könnyebb volt megbirkózni az anyaság gondolatával egy olyan gyermek esetén, aki a való életben körülbelül csak egy évtizeddel fiatalabb: [A kapcsolatom Renesmee-vel] tökéletesen e világban gyökerezik, erre tudtam reflektálni ugyanis eléggé hiszek ebben.” Bella és Renesmee köteléke különösen speciális, amely a kislány természetfeletti kommunikációja révén teljes. „Ez egy nagyon klassz kapcsolat. Remélem, hogy ez át fog jönni/érződni fog [a képernyőn keresztül],” mondja Stewart. És az sem ártott, hogy egy olyan színésznő mint Foy alakította a szerepet, aki (kísértetiesen) hasonlít Stewartra és Pattinsonra. „Még a kezünk is hasonlít,” mondja Stewart. „Ez eléggé furcsa volt. Ugyanakkor vicces, hogy ez valójában mennyire segített. Olyan ez, hogy ’Oh, hé kölyök olyan vagy mint Én! Na ne már!’”
Renesmeé-nek azonban egy bizonyos idősebb sráccal is van egyfajta természetfeletti kapcsolata. Ő Jacob, aki a széria java részében viszonzatlan szerelemet táplált Bella iránt, de végül bevésődik a még csecsemő Renesmeé-be – az imprinting, azaz a bevésődés egy olyan folyamat, amely során a vérfarkasok hirtelen felfedezik, hogy ki a lelki társuk. A múltban Lautner azt mondta egy kicsit zavaros volt ennek az egésznek a metafizikai mechanikáját megérteni. De a Stephenie Meyerrel folytatott beszélgetések, és a könyvbe való elmerülés segített neki a bevésődés gondolatával kényelmesebb viszonyba kerülni. „Mindenki imád emiatt ugratni,” mondja. „Mindenki azt hiszi, hogy ez olyan vicces. Ugyan én is velük együtt nevetek, de fontos megjegyezni, hogy ez olyan egyszerű mint egy életre szóló kapocs. Közel sem olyan hátborzongató/ijesztő, hogy valóban vicc tárgyát képezze.” Mondanom sem kell, hogy a „mindenkibe” beletartozik Pattinson is. „Oh, alig várom, hogy élő adásban/talkshowkban szerepeljen,” mondja Pattinson vidám vihogás közepette. „Kérdezted, hogy változott-e a nők terén az ízlése? Az első jelenet során amikor együtt láttam őket a szó szoros értelemben nem tudtam abbahagyni a nevetést. Én nem lettem volna erre képes.” Lautner azonban eltökélt marad: „Úgy gondolom, hogy az emberek nagyon boldogak lesznek ezzel az egész imprinting szituációval.”
A viccet félretéve, a bevésődés egy elegáns megoldást nyújt a szerelmi háromszögre, amely a Team Edward/Team Jacob rivalizálás éveit táplálta. Amint Jacob szíve Renesmee-é lett, a három főszereplő ugyanazon az oldalon találja magát a közös ellenségükkel szemben. Ez Lautnernek lehetőséget kínált a csüggedt udvarló szerepkörén túli színészkedésre. „Számomra a második rész igazán nagyszerű, mivel Jacob teljesen más oldalát tudom megmutatni, azt amit ezelőtt még nem láthattunk,” mondja. „Neki mindig is egy célja volt: Bellával lenni. De ebben a részben, egyszerűen csak boldog. Sokkal nyugodtabb és viccesebb. A háromszög, a trió ugyan még létezik, de már totálisan más a kapcsolat, a dinamika közöttük.”
A Hajnalhasadás második részének befejezése a Volturi sokasága és a Cullen klán – valamint a segítségként a világ minden tájáról összehívott barátaik - közötti konfrontáció körül zajlik egy mezőn. Lefordítva: A forgatáson szörnyen sok új vámpír volt jelen a rengeteg statisztával együtt.
Condon számára ez kihívást jelentett logisztikailag – és nem csak azért mert körülbelül egy órába telt keresztüljutni az ebédre várakozó soron. „A Hajnalhasadás első része azon kulcsfontosságú pillanatokról szólt, mint a házasság, a terhesség, a szülés és a halál. Ez egy világos út volt. Ebben a részben viszont 23 új vámpírt mutattunk be és ott a Volturi több száz tagja/tanúja is, szóval meg kellett győződnünk, hogy megvan az a fajta világosság/tisztaság itt is.” A rendező úr ezelőtt nem forgatott epikus csatajelenetet, de az önéletrajza (amely tartalmazza a Dreamgirls-t is) jó alapot szolgáltatott számára. „Végül úgy kezeled ezt, mint egy musicalt,” tette hozzá. „Ez az egész a ritmusról szól.”
Lehet, de a tetőpontot forgatni még így is egy rémálom volt, legalábbis Condon szereplőgárdája szerint. „Mindenki elkezdett teljesen őrültté válni,” mondta Stewart nevetve. „A filmben ez olyan gyorsan történik, viszont sokáig tartott felvenni. Sok volt a dialógus, a felvételek száma, az ember és a történetek.” A cselekmény felvétele pár hónapot vett igénybe egy raktárépületben/csarnokban, beleérve a néhány résztvevővel zajló további utóforgatást is. „Oh Istenem, azon a mezőn töltöttük az életünket a műhóval és a zöld hátterekkel,” tette hozzá Stewart. [A műhó] bemegy a kontaklencsédbe/alá és a tüdődbe. Szörnyen szar. Ugyanakkor ez a filmünk vége, szóval igazán fontos olyan magas csúcsra járatni, amit csak megérdemel. De igen, eszeveszett élmény volt.”
Az Alkonyat csapata azt mondja, hogy a végeredmény megérte a fáradozást - szaván fogjuk őket. Továbbá azt is megjegyezték, hogy van némi vizuális csemege a rajongók számára a záró pillanatokban. Pattinson a film durva vágott változatának megtekintésétől meglepően meghatódott. „A vége annyira édes, kedves.” mondja. „Mindenki, aki látta elkezdett sírni. Ez egy komoly igazságot/elégtételt szolgáltat a szériának.”
Stewart nyomatékosan egyetért. „Bill úgy döntött, hogy megcsinálja ezt a kibaszottul csodálatos dolgot a végén,” mondja. „A rajongók meg fognak őrülni.” Efelől nincs kétség. November 16-án a pandemonium a legközelebbi moziba hozzád is megérkezik.

Ki ez a lány?
Neve: Mackenzie Foy
Kora: 11
Szülővárosa: Los Angeles
Első munkája: Ralph Laurennek modellkedett 3 éves korában. Azóta folyamatosan dolgozik – modellkedik, reklámokban és televíziós sorozatokban (pl. ’Til Death, Hawaii Five-O és Flashforward) tűnik fel.
Babe in the Woods*: Attól, hogy Foy főszerepet játszik a Hajnalhasadás második részében nem jelenti azt, hogy megengedték neki, hogy megnézze az összes Alkonyat filmet. „Csak az első és a második részt láttam, a harmadikat azonban még nem szabad megnéznem.” Mindazonáltal úgy véli, hogy a második részből a szereplésével készült néhány jelenetet azért majd megnézhet.
Twi-szerű új dolgok: A forgatás közben Foy-ra ráragadt néhány dolog a híres színésztársairól. Lautner megtanította neki, hogy kell eldobni a focilabdát, Stewart pedig tippeket adott a könnyezés/sírás előidőzésére: „Azt mondta, hogy nagyon sokáig gondoljak valami szomorúra.”
Nyári szünet: A színésznő, aki otthon tanul, most fejezte be az ötödik osztályt. Hezitálás nélkül rávágta, hogy hátralévő életében színészkedni – és rendezni – szeretne. És a közeljövőben? „Semmi különös, úszni  fogok és Popsicles-t (jégkrémet) enni."